Horgászvizeink

Keskeny Holt-Tisza

keskeny01

Böngészgettem a térképet, aztán a szemembe ötlött a vásárosnaményi Keskeny. Gondoltam megpróbálkozom rajta. Fel a telefont, egyezkedés László Csabával, a Postás He. gazdasági felelősével. Nem támasztott semmilyen kifogást, nos akkor rajta.

Amikor az ember ismeretlen vízre látogat, mindig fenn áll, a betlizés esélye, de az ellenkezője is. Most is ez történt. Endrédi Robi barátommal látogattunk el ide. Semmi extra, csak csemegekukorica, kukoricadara és kevés aroma.
A holtág 20 ha területű és átlagosan 1,5 m mély. Telepítés után voltunk. Évente 1,5 millió Ft értékben telepítenek halat. A mintegy 120 tagú egyesület, egy főre eső éves fogási átlaga 23 kg. A halállomány zömét ponty és amur alkotja, de számottevő a süllő, harcsa és csuka állománya is.
Amurból több 20 kg feletti példányt fogtak, míg pontyból 12,4 kg volt a legnagyobb. Az idén eddig 15q három nyaras és 7q kétnyaras pontyot telepítettek és augusztusban a hagyományos éves horgászverseny előtt, még 5-10 q kerül kihelyezésre.
Mikor letelepedtünk a vízpartra, nagyon szorongtunk Robival, csak nehogy leégjünk. Feeder botokkal és hajszálvékony szerelékkel operáltunk. Csak csemegekukoricát használtunk csalinak. Órákig nem történt semmi. Közben kószálgattam, beszélgettem.

Szűcs Imre bácsival, aki 85 éves és az egyesület örökös tagja, tettünk egy kis idő utazást. Az egyesület 1952-ben alakult. Imre bácsi 30 évig volt az egyesület gazdasági vezetője, akinek a felesége is sokszor segített. Ez az egyesület, a város legöregebb non-profit szervezete.

Az elnök Tóth Lajos, a titkár Magyar Péter. Az éves jegy ára 15.000 Ft. A napijegy 0-24-ig szól. A felnőtt 2000 Ft, az ifi 1000 Ft. Nem túl sok napijegyes jár ide, évente mintegy 30-40 fő. A vízterület 1991-óta van az egyesület kezelésében.
De visszatérve a horgászathoz. Du. 13 óráig gyakorlatilag semmi nem történt, aztán amikor a nap a mi oldalunkat kezdte el sütni, minden megváltozott. Egymás után jöttek a szebbnél- szebb kapások, halak. Megesett, hogy Robival egyszerre fárasztottunk és szákoltunk. 16 óráig, 12 pontyot szákoltunk, ill. akasztottunk meg. Ekkor már a cikizők is elhallgattak, mi pedig egyre jobban élveztük. Csak nem bőgünk le! Ráadásul nem csak a friss telepítésű halak jöttek, hanem tavalyi, tavalyelőttiek is 5-6 kg átlagsúlyban. A szórakozásnak Robi utolsó pontya vetett véget, mivel beszaladt a bokorba. Csónakkal kellet kiszabadítani, de annyira feldúltuk a környéket, hogy már nem is fogtunk semmit a továbbiakban.
Ezúton szeretném megköszönni László Csabának, Szűcs Imrének és Macsi Rolandnak- aki 12 éves versenyhorgász - a segítséget és a vendéglátást.

 

Online látogatóink

Oldalainkat 63 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése