Receptek

Sáfrányos halleves

HOZZÁVALÓK:

  • 2 fej vöröshagyma
  • kávéskanál pirospaprika
  • 1 babérlevél
  • 50 dkg paradicsompüré
  • 3 evőkanál liszt
  • 60 dkg tőkehal
  • kagyló
  • 2,5 dl száraz fehérbor
  • 5 dl füstölt halleves (leveskockából)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 8 mandula (hámozott)
  • 2 evőkanál petrezselyem (apróra vágott)
  • 1 kávéskanál sáfrány
  • őrölt bors

ELKÉSZÍTÉS:

A hagymákat apróra vágjuk, és az olaj felében üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a paprikát, a babérlevelet, a paradicsompürét, és sóval, borssal ízesítjük. Lefedve, kislángon 10 percig főzzük. A halat 4 részre vágjuk, lisztbe forgatjuk, és a maradék olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük a szeleteket, majd előmelegített sütőbe tesszük, míg a leves teljesen elkészül. A kagylókat folyó vízzel megmossuk, és a borban 3 percig forraljuk, hogy kinyíljanak, majd ezeket is meleg helyen tartjuk felhasználásig. A bort leszűrjük, hozzáadjuk a hallevest, és felforraljuk. Ekkor beleöntjük a hagymás-paradicsomos szószt, és a felére forraljuk. A fokhagymákat a mandulával és 1 evőkanál lével turmixoljuk. Hozzáadjuk a petrezselymet, a sáfrányt, majd az egészet a levesbe keverjük. Lefedve, kislángon még 1 percig főzzük. Amikor kész, a levest a halszeletekre és a kagylókra öntjük, és alufóliával lefedjük. 1 percre forró sütőbe tesszük, és átmelegítjük.

 

Online látogatóink

Oldalainkat 130 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése