Pecatanya-tó, Mátészalka

Horgászvizeink

Engedtessék meg nekem, hogy rendhagyó legyek és egy egyéni vízről, ha úgy tetszik, maszek tóról írjak. Nevezetesen Gaál Zoltán taváról. Mikor ezeket a sorokat írom, több dolog is vezérel. Egyrészt elkeseredés, másrészt öröm és harmadrészt a tisztelet. Elkeseredés azért, mert egy ekkora városnak, még nincs saját egyesületi tava, holott, szinte még a legkisebb településeken is van horgászati terület. 

Hála a vezetésnek. Ám itt más a helyzet. Nem tudom milyen okból kifolyólag, de senkinek nem jutott még eszébe, hogy ilyen lehetőséget teremtsen, Mátészalka horgásztársadalmának, pedig lennénk, nem kevesen. Lehet érdektelenség, tehetetlenség vagy egyéb ok. Nem tudom.

Öröm, azért, mert így az is lehetőséghez juthat, aki eddig más messzibb horgászhelyekre kényszerült,  mert nem volt helyi vizterület. És azért, mert olyan is horgászlehetőséghez juthat, aki jármü hijján nem tudot eljutni máshová horgászni. Meg a mostani benzinárak melett, nem kell messzire menni.

És végül a tisztelet. Ez a tó, kizárólag önerőből jött létre. Zoli nem vett igénybe semmilyen pályázati lehetőséget és jórészt a saját kétkezi munkájával hozta létre a tavat. Elgondolkodtató! Ha ő megtudta ezt csinálni, akkor a város miért nem?

Nos, summa summarum, meghívott minket egy teszt horgászatra. Amúgy rajtaütés szerüen, nem meghatározott időpontban mentünk, hogy teljesen elfogulatlanul tudjak a tóról és annak halállományáról tudósítani. Nem volt előtte telepítés, csak a meglévő állomány. Hétvége volt és amit elsőre tapasztaltam, meglepett. Rengetegen voltak, javarészt vidékiek. Csenger, Nyírbátor, Vásárosnamény térségéből. Ez kissé meglepett, mert mindenhol van horgászviz és napijegyes lehetőség is. Ekkor már gondoltam, nem véletlenül. De ne menjünk ennyíre előre.

Először is, jót is, rosszat is halottam a tóról. Elterjedt, hogy pusztul a hal. Nem pusztul, csak a telepítés közben megsérült példányok. De ez minden vizen így van. Természetesen szét néztem, de semmi jele nem volt ennek a hírnek. Ami halat fogtunk és nem keveset, az mind ép és egészséges példány volt. Sőt, még mások által fogott halat is levizitáltunk. Ott sem volt sérült, vagy beteg egyed. Erről ennyít! Milyen is az ember!? Szeret pletykálni, a horgászok meg különösen. Aztán az is, hogy alig telepítenek a tóba halat. Ez sem igaz, mert minden eddigi telepítésről videó készült, én meg voltam olyan rosszmáju, hogy megnéztem. Mitöbb a telepítési naplót is átböngésztem! A halat, nyurga és tőpontyot, Tiszasülyről hozatják és kiváló ízü és minőségü. Ezt is „lemeóztam”!

Mikor Robival elkezdtük a horgászatot, jöttek a kárászok egymás után, szebbnél- szebbek. Voltak kiló közeliek is. Mellettünk meg a pontyot „aprították” elég tisztességesen. A víz minősége kitünő és a tórendezettségre sem lehet panasz, bár viszonylag fiatal, alig 3 éves ez a víz. Tehát még nem „állt be”. De gyékény már van. Saját szaporulattal is rendelkezik, nem is kevéssel. A karácsony előtt, 20 q kárász került kihelyezésre. Márciusban 2,5 ponty és 1,2 q amur ( 3-9 kg közöttiek ) , lett betelepítve. Április hónapban, 5 q tiszai nyurga és tőponty, 7 q kárász és 1,2 q tükrös a termés. Májusban eddig 11 mázsa ponty lett a tóba téve. Mindez 1,2 ha-os vizterületen. Tehát még túl is van telepítve a tó. Nem sokára sokak kedvence, az afrikai harcsa is telepítve lesz. Még csak annyít, hogy két ponty melett, 23 db kárászt is fogtunk, kb fél kg-os átlagsúlyban. Mindezt 6 és 10 óra között. Nem is olyan rossz!

Az átlagos vízmélység, 1,5 m. Horgászni 6 – 19 óra között lehet, de immáron éjszaka is. Most készül a halnevelde és a sporthorgász tó is, ahol „fogd meg és dobd vissza” módon kell horgászni. Ez nem a húshorgászoknak való! Lehet bográcsolni, szabadidőt eltölteni. Illemhely is van, kettő db. Átlagosan napi 15-20 horgász fordul meg itt. Ősszel már csukázási lehetőség is lesz, mert a tervek szerint, 2-3 q horogérett ragadozó érkezik a tóba.

A napijegy 2 botra 3000 Ft, ezért 2 db 4 kilón aluli nemes és 4 kg kárász hozható el. 1 botra 1500 Ft és a halmennyíség fele a kvóta. A sporthorgász-jegy 1000 Ft és hal nem hozható el. Nos ezek a fontosabb tudnivalók. És még valamit! A szabályokat szigorúan betartatják, Andráska Tibor halőr személyében, akivel nem érdemes „kekeckedni” ! Tibort egyébként évtizedek óta ismerem és nem egyszer horgásztunk már együtt. Meg is lepett, hogy itt találom.

Nos! Akinek eme íromány láttán kedve szottyan ide látogatni, az tegye meg nyugodt szívvel. Nem hiszem, hogy megbánja.

Tiszasűly, Tamásháti tógazdaság Andrasics Sándor

pecatanyato_01.jpg pecatanyato_02.jpg pecatanyato_03.jpg

pecatanyato_04.jpg pecatanyato_05.jpg pecatanyato_06.jpg

pecatanyato_07.jpg pecatanyato_08.jpg pecatanyato_09.jpg

pecatanyato_10.jpg pecatanyato_11.jpg pecatanyato_12.jpg

pecatanyato_13.jpg pecatanyato_14.jpg