Facebook:

qr kod

Köszönet a személyi jövedelemadó 1%-áért

Köszönjük azoknak, akik adójuk 1%-át a Egyesületünk számára ajánlották fel.
Adószámunk: 19207119-1-15

Szolunáris naptár

A szolunáris táblázatot egy francia ichtiológus (tudós, halszakértő) harminc évi megfigyelései alapján állította föl.

Rekord létszámú horgász mérte össze horgásztudományát a november 5-i Páros csukafogó horgászversenyen. A legnagyobb halakat a vízparti horgászok fogták, de a több csukát a csónakos horgászok cserkészték be. Jellemző volt a versenyre, hogy a 62 horgász egyharmada távoli vizekről érkezett.
A verseny abszolút győztese a nyírteleki Lengyel László lett, aki Horváth Józseffel nemcsak a vízparti horgászatot nyerte meg, de a 2,9 kg-s csukájával ő fogta a legnagyobb halat is. A verseny első felében összesen 11 csukát és egy 2,3 kg-s süllőt fogtunk, aztán kisütött a nap és minden kapás megszűnt. Ez a rejtély még megfejtésre vár.
A verseny eredménye:
Vízparti kategória:
1. hely: Lengyel László és Horváth József
2. hely: Juhász Tamás és Polgári Dávid
3. hely: Lesku Miklós és Bozsik Mihály
Csónakos kategória:
1. hely: Csorba István és Csorba Ádám
2. hely: Leskó Dominik és Richter Zsolt
3. hely: Bata Béla és Turkó József
A díjakat Csősz Sándor Halászati főfelügyelő, Bodnár László Rakamaz polgármestere és Borbély Mihály a Cormorán Sporthorgász és Természetvédő Egyesület elnöke adta át. A horgászegyesület jóvoltából a versenyt egy finom toroskáposztával zártuk. Jövőre újra eljövünk, ígérték a már új taktikát tervezgető horgászok.

 

Friss Magazinunk

201703

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

telefon

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Látogatottság

Ma:
Tegnap:
Ezen a héten:
Múlt héten:
E hónapban:
Múlt hónapban:
Összes látogató:
197
581
2592
283318
14538
13117
4580008