modszerek

 Már itt, a cikk elején szeretném leszögezni, a kedves olvasó csalódását elkerülve, hogy nem egy új horgászmódszerről fogok írni. A módszer a régi, finomszerelékkel veszem ma is üldözőbe a pikkelyes barátainkat, hogy élményszerzés után esetleg valamilyen hasznos következtetést is le tudjak vonni. Nem is horgászni indultam, csak egy kis vízlátogatásra. Nem rég költöztem Hajdúnánásra, s a helyi tavakkal szerettem volna egy kicsit közelebbről megismerkedni, először csak végig akartam járni a tavakat, az ígéretes helyeket megnézni. Az autómban állandóan ott pihen a horgászfelszerelésem egy része, s ha már a vízparton vagyok, gondoltam lehet, hogy érdemes beszerelni.

Délelőtt 10 óra volt, a reggeli "kötelező" horgászolvasmányokat átböngésztem (általában régi újságok, katalógusok áttekintésével nyitom a napot, ha van időm), s kedvem támadt egy kis vízparti kiruccanásra. Horgászatra nem is gondoltam, hiszen a hőmérő higanyszála sem tudott nyugodtam pihenni, egyre feljebb kúszott, ami számszerűen 30°C-ot jelentett. Ilyenkor még horgászni sem a legkellemesebb a tűző napon. Különösen akkor, ha valaki úgy jár mint én az elmúlt héten. Annyira belefeledkeztem a horgászatba, hogy eszembe sem jutott magam bekenni a táskába rakott naptejjel, pedig a feleségem kétszer is felhívta rá a figyelmem. Leégtem, szerencsére nem a halfogás területén, csak a karomon és a combomon.

Bővebben: Zajos pickerezés

 Egy horgász számára a horogszabadítás mindig valamiféle örömteli tevékeny-ség, hiszen kézben a hal, eredményes volt a szerelék és a csali felkínálása. A horogszabadítás nem csak a mélyre nyelt horog visszanyerését jelenti. Termé-szetesen a cikkem tárgyát képező eszközt, a horogszabadítót csakis mélyen nyelt horognál szoktuk kézbevenni.

Kézbevesszük, ha egyáltalán nem felejtettük otthon. Ilyenkor szükségmegoldásként a horgászhelyen növő bokrok vagy fák ágaiból nyert rövid villás végű kis ágacska is megteszi. Természetesen ennél sokkal kényelmesebb és profibb megoldások is lé-teznek. Ezeket a lehetőségeket venném sorra, elsősorban az ifjú horgászok ismere-teinek bővítése céljából.

Bővebben: Horgásziskola kezdőknek: A horogszabadító és használata

Napjainkban az egyre növekvő mértékű urbanizáció következtében, a lakosságunknak több mint a fele a mindennapi életben elszakad a természettől és zsúfolt, zajos városokban él. A felgyorsult technikai fejlődés következtében a szabadban végzett fizikai munka egyre kisebb területre szorul vissza, az ülőfoglalkozást űzők köre pedig egyre jobban nő. Teljesen érthető tehát, hogy a dolgozók felesleges szabad idejükben az irodai, üzemi munka után friss levegőre és napfényre, csendre, mozgásra vágynak. Közülük számosan a horgászatot, a szabad idő egészséges eltöltésének azt a módját választva, ami kiválóan alkalmas a kikapcsolódásra, és amit férfiak és nők, gyerekek és idősebbek egyaránt űzhetnek. Nem véletlen tehát, hogy a horgászok száma a legutóbbi évtizedben évről évre rohamosan nőtt, és 1979 végén már megközelítette a 225 ezer főt...

Bővebben: A horgászat története és gyakorlata

 Ennél nagyobb szentségtörést az átlag magyar horgász számára nem lehet el-követni. Olyan vízen, ahol hemzsegnek a pontyok, ki az az elvetemült aki mégis a kárászok nyomába ered. Kettő ilyen horgászról biztosan tudok, az egyik Pásztor István szakírónk, a másik pedig én. Kérem a kedves olvasót, ne hamarkodja el ítéletét a címben jelzett horgászattal és a mi józan ítélőképességünkkel kapcsolatban, olvassa el a cikket és min-denre fény derül.

Kedves meghívásnak tettem eleget, mikor Pásztor István barátom meghívott egy pontyos vízre horgászni. Gondolkodás nélkül igent mondtam, mert még soha nem horgásztam az Ohati tavakon. Az a kifejezés, hogy „pontyos víz” szinte mindenki számára a műanyag vagy kocka tavakat jelenti. Ez alól én sem vagyok kivétel, szá-momra is. Azonban ez a hely nem a szokványos, négyszög alakú, minden pontján azonos mélységű, teljesen partmenti növényzetmentes pálya. Ez valami más.

Bővebben: Kárászozás a pontyos vízben

Negyvenévnyi horgászat után, mi tekinthető egyáltalán hagyományosnak. Gondol-e valaki olvasóim közül arra, hogy anno dacumal a hatvanas években elment az ember egy sportszer boltba és húsz forintért vett egy vívó tőrpengét. A szomszéd bácsi seprűnyélből eszterga nélkül, kétnyelű késsel, törött ablaküveg darabbal és smirglivel kézre eső nyelet készített.

Bővebben: Hagyományos módszerekkel

Február elejét írjuk, az időjárás eddig nagyon kegyes volt hozzánk, legalábbis megkímélt bennünket a kemény mínuszoktól. De a horgászt nem a zavarják a hőmérő alacsony értékei, hiszen ma már kitűnő ruházati felszerelések állnak rendelkezésre a viszontagságok ellen. Sokkal inkább a halak kapókedvének kifürkészése és a jó helyen, jó időben való csali felkínáláson töpreng. De ember tervez, Isten végez.

Február elején járunk, s ahogy belepillantottam éveken keresztül vezetett horgásznaplómba, már találtam bejegyzéseket erre az időszakra vonatkozóan a sügérek aktivitásával kapcsolatban. „3 db sügér mormiskázva, … 4 db sügér halszelettel, 5 pergerve…” stb. sorakoztak a februári emlékek. Ez a kis visszatekintés azonnal megalapozta a hétvégi horgászkirándulás körvonalait. Egy közeli holtágon fogunk léggyel sügérre horgászni. Úgy kaptam a telefon után mint vízbefúló a szalmaszálért, hogy azonnal felhívjam Ottó barátomat. Azt fölösleges és talán sértő lett volna tőle kérdezni, hogy van-e kedve hétvégén egyet sügérezni, ehelyett inkább a hétvégi időjárásról kérdeztem. Ő ugyanis rendszeresen figyeli ennek alakulását. 

Bővebben: Amikor az időjárás közbeszól

 Az elmúlt estéket az idei év fogási naplójának áttekintésével töltöttem. Magam is meglepődtem azon, hogy még nem úsztattam az idén egyetlen alkalommal sem. Teljesen kézenfekvő volt a dolog, hogy a legközelebbi kirándulás az úsztatás jegyében zajlik. Pillanatok alatt a Tisza vagy a Bodrog meglassult részei, csendes visszaforgói jelentek meg lelki szemeim előtt.

Az időjárás nem volt túlzottan kegyes hozzám, az utóbbi időben szinte majdnem minden horgászatom vízi parádéval, sárdagasztással végződött. A horgászat előtti este is szakadt az eső, a sár miatt esélyem sem maradt arra, hogy lejussak a Tisza vagy a Bodrog kanyarulataihoz. Mivel eldöntöttem, hogy úsztatni fogok, ezért egy kis csatornát vettem célba, nem tagadom, kicsit csalódottan.

Bővebben: Úsztatás öt méteres spiccbottal

 A felszerelés jellemzése
A bolognai név hallatán a nem horgászó embereknek a mártás jut eszébe. A horgászoknak, különösen a finomszerelékes tábornak egy bot, és az ehhez szervesen illeszkedő horgászmódszer ugrik be elsőként. A hazai horgászok szívesebben használnak más módszereket, mint pl. a feedert folyóvízen, mely szintén eredményes, de az úszós módszer egy kicsit több variációs lehetőséget kínál. Ezekbe a lehetőségekbe fogunk most bepillantani Ebben a cikksorozatban. Először magát a felszerelést tekintjük át.

Bővebben: Röntgen alatt a bolognai

 A békés halak horgászatának első számú „fegyvere” az úszós szerelék. A fenekezéssel ellentétben, az úszózás sokkal szélesebb skálán variálható, a vízoszlop teljes magasságát le lehet a segítségével horgászni. Ha a küszök a felszínen szántanak, akkor egy fej felől csapott rövid ereszték a megfelelő, ha a fenékközeli dévérezésben látunk kecsegtető eredményt, akkor ennek megfelelően állítjuk be az eresztéket. A kezdő horgászok számára szeretnék néhány tippet adni, a szerelék összeállításához és biztonságos tárolásához.

Bővebben: Spiccbotos szerelékek összeállítása, tárolása

Mostanában sokkal kevesebb alkalmam nyílik a Tiszán horgászni, mert egy éve elköltöztem a folyó mellõl. Nem haragból tettem, hogy is tehettem volna, hiszen itt születtem és éltem 30 évet, valamint édesanyám is itt lakik. Úgy hozta az élet, hogy más munkahelyre kerültem, és csak hétvégéken van idõm a szülõi házat meglátogatni és egy kicsit horgászni a szeretett folyómon. Most is egy ilyen horgászatra indultam gyermekkori barátommal.

Bővebben: Kézben tartott pickerrel folyóvizen

E kapásjelző eszköz működésére is igaz, hogy szinte magától értetődő elven alapul, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a felfektetős szerelék rendeltetésszerű használata is pofonegyszerű lenne. Ez az úszó kifejezetten érzékeny a beállítási körülményekre, alkalmazási területei és szerelési módja kevés szabadságot hagy annak horgásznak, aki ezzel próbál eredményt elérni. Érdemes ezért az ilyen úszók sajátosságaival és működési elvük részleteivel is megismerkedni.

Bővebben: Hogyan működik a felfektetős úszó?

A kérdés költőinek tűnhet, hiszen erre az eszközre is igaz, hogy már nevével utal működési elvére. Ezzel az elvvel azonban célszerű részletekbe menően is megismerkedni, hiszen ez eredményességünket növelheti. A víz alá rendszerint nem látunk, de az úszó jelzéseit okozó valós történések azonosíthatók; ezek felismerését meg lehet tanulni.

Sokan sikerrel használnak feltolós úszókat, illetve olyanokat, amelyek feltolós kapások jó észlelését is lehetővé teszik. Számukra itt valószínűleg sok minden ismerős lesz, de talán ők is találnak újdonságot. 
maradnak.

Bővebben: Hogyan működik a feltolós úszó?

Sok barkácsoló hajlamú horgász nem riad vissza orsói saját kezű szétszedésétől, esetleg egyszerűbb javítások elvégzésétől. Nekik szeretnék néhány ötletet adni egy kis tuningoláshoz, amit érdemes összekapcsolni a holtszezon idején amúgy is esedékes tisztítással, karbantartással.

A külső tisztogatás után első a szétszedés. Az ismert, és magától értetődő dolgokról csak néhány emlékeztető: alkatrészek helyét, sorrendjét megjegyezni, balmenetet nem erőltetni ellenkező irányba, rugókat nem világgá ugrasztani, a legkisebb bigyóra, pöcökre, alátétre is nagyon vigyázni!

Bővebben: Orsódoktor

Az úszós horgászat során mindenki szembesül azzal az alapvető, rendkívül egyszerűnek tűnő problémával, hogy miként lehet a leggyorsabban és legpontosabban besúlyozni a szerelék lelkét, az úszót. Különösen fontossá válik ez a kérdés, ha nem csak 1-2 úszó besúlyozásáról van szó. Közelednek a hideg téli esték, amikor jobb híján bőven jut idő a következő szezonba bevetendő komplett szerelékek elkészítésére. Ezt a munkát nagymértékben megkönnyíti egy praktikus, hasznos eszköz. Ezt mutatom most be.

Bővebben: Az úszók besúlyozása egyszerűen és gyorsan

oszi pickerezes 7Nagy várakozás előzi meg számomra mindig az őszt. Amiért nagyon várom, az sok évre visszanyúló szép emlékeket idéz fel bennem, s ez nem más mint a lehelet finom szerelékkel való pickerezés. Ilyenkor, ősszel, kedvenc holtágamon szertelenül hódolhatok ennek a kellemes időtöltésnek.

Az első szabad hétvégén, amikor mentesültem a házépítéssel kapcsolatos teendők alól, azonnal a közeli holtág irányába igyekeztem. A jónéhány hétvégényi munkával töltött várakozás egyre jobban késztetett a halakkal és a természettel való találkozá-somra. Előző este gondosan bepakoltam, illően felkészülve az "ünnepre". Azt hiszem minden horgász így van ezzel, hogy ünnep, -ráadásul nagybetűs - minden olyan óra és perc, amit a vízparton tölthetünk.

Bővebben: Kora őszi pickerezés

Friss Magazinunk

201703

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Látogatottság

Ma:
Tegnap:
Ezen a héten:
Múlt héten:
E hónapban:
Múlt hónapban:
Összes látogató:
191
581
2586
283318
14532
13117
4580002