9/2013. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat.
(egyhangúlag elfogadva)

10/2013. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a Verseny Szakbizottság vezetőjének tájékoztatóját a megrendezett egyesületi, megyei, nemzetközi versenyekről, valamint az országos I. osztályú versenyen való szereplésről.
(egyhangúlag elfogadva)

11/2013. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta az Ifjúság-Oktatás Szakbizottság vezetőjének beszámolóját a megyei és egyesületi horgásztábor eseményeiről, tapasztalatairól.
(egyhangúlag elfogadva)

12/2013. Az Elnökség a Szövetség kezelésében lévő vizek 2014. évi területi jegyárainak meghatározását a melléklet szerint fogadta el.
(egyhangúlag elfogadva)

13/2013. Az Elnökség decemberi ülésén ismételten foglalkozzon a Szák programmal kapcsolatos helyzet elemzésével a Földművelésügyi Minisztériumtól várható levél alapján és ezzel kapcsolatban határozza meg a további feladatokat!
(egyhangúlag elfogadva)

Megnevezés

2013. évi jegyár (Ft)

2014. évi jegyár (Ft)

Császárszállás:   felnőtt éves

27.500,-

29.000,-

                            felnőtt éves éjjel- nappal

38.000,-

38.000.-

felnőtt éves 62 év felett, 2 horgász-készséggel

22.000,-

23.000.-

felnőtt éves 62 év felett, 2 horgász-készséggel

31.000,-

31.000,-

                           felnőtt napi

2.000,-

2.000,-

                           felnőtt éjszakai

2.500,-

2.500,-

                           felnőtt heti

10.000,-

10.000,-

                          ifjúsági éves

15.000,-

15.000,-

                          ifjúsági napi

1.000,-

1.000,-

                          ifjúsági heti

5.000,-

5.000,-

Oláhréti tápcsatorna:   felnőtt éves

5.000,-

5.000,-

                                        felnőtt napi

800,-

700,-

Halásztanyai csatorna:     felnőtt éves

5.000,-

5.000,-

                                            felnőtt napi

500,-

700,-

                                            ifjúsági éves

2.500,-

3.000,-

                                            ifjúsági napi

250,-

500,-

Megyei Gyerekjegy 2.000,- Ft.

Megnevezés

2013. évi jegyár (Ft)

2014. évi jegyár (Ft)

 

22.000,-

23.000,-

                               Felnőtt éves (part+csónak)

28.000,-

29.000,-

felnőtt éves  62 év felett, 2 horgász-készséggel, csak partról

17.500,-

18.000,-

felnőtt éves 62 év felett, 2 horgász--készséggel, part+csónak

22.000,-

22.000,-

                                felnőtt napi

1.800,-

1.800,-

                               kombinált felnőtt napi

2.500,-

2.500,-

                               felnőtt heti

9.000,-

9.000,-

                              ifjúsági éves/62 év feletti parti 1 bot

12.000,-

12.000,-

                              ifjúsági napi

1.000,-

1.000,-

Keleti övcsatorna (Vájás)  halász területi éves

20.000,-

20.000,-

                                felnőtt éves

3.000,-

3.000,-

                                ifjúsági éves

2.000,-

2.000,-

                                felnőtt napi

400,-

400,-

Mátyusi Rózsás holtág:   felnőtt éves

3.000,-

3.000,-

 

2013. évi jegyár (Ft)

2014. évi jegyár (Ft)

Keleti főcsatorna       Felnőtt éves: (csak partról)

13.500.-

14.000,-

                                    Felnőtt éves (part+csónak)   

17.000,-

17.000,-

felnőtt éves  62 év felett, 2 horgász-készséggel, csak partról

11.000,-

11.000,-

felnőtt éves  62 év felett, 2 horgász-készséggel, part+csónak

13.500,-

14.000,-

Felnőtt napi:

1.800,-

1.800,-

Felnőtt napi kombinált:

2.500,-

2.500,-

Felnőtt heti:

8.000,-

9.000,-

Ifjúsági éves/62 év felett csak partról: (1 botra)

7.000,-

7.000,-

Ifjúsági napi:

1.000,-

800,-

Ifjúsági heti:

4.000,-

4.000

logo color 700

csaszar presszo 1

bujtos_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19