Halleves a tenger gyümölcseivel

HOZZÁVALÓK:

  • 1 póréhagyma (fehér része)
  • 1 zellerszár
  • 30 dkg burgonya
  • 8 dl halleves (leveskockából)
  • 2 szelet baconszalonna
  • 3 dkg vaj
  • 3 evőkanál liszt
  • 40 dkg tőkehalfilé
  • 25 dkg kagyló (fagyasztott)
  • 20 dkg vörös apró rák (tisztított)
  • 2,5 dl tejszín
  • 4 evőkanál petrezselyem (apróra vágott)
  • őrölt bors

ELKÉSZÍTÉS:

A pórét és a zellerszárat felkarikázzuk. A burgonyát meghámozzuk, kis kockákra vágjuk. A hallevest felforraljuk. A szalonnát felkockázzuk, megpirítjuk, majd kiszedjük. A zsírjába keverjük a vajat, a pórét, a zellerkarikákat, a burgonyát, és állandóan kevergetve aranyszínűre pirítjuk. Amikor megpuhultak, liszttel megszórjuk, és még 1 percig pároljuk, majd a forró hallevessel felöntjük, és kevergetve sűrűre főzzük. Még 10 percig pároljuk, időnként megkeverjük. A halfilét 2 cm-es kockákra vágjuk, a zöldségekhez adjuk, 5 percig főzzük, majd belekeverjük a kagylókat, a rákokat, a tejszínt, a petrezselymet, a szalonnakockákat, és még 5 percig főzzük. Sóval, borssal ízesítjük, és petrezselyemmel megszórjuk.

Szent Jakab-kagylót ázsiai boltokban vásárolhatunk, de másféle kagylóval is finom.

Online látogatóink

Oldalainkat 141 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése